Rólunk
Programok
Hírek
Célra tarts! – A döntő
Közel három hónapja hirdette meg a középiskolások számára honvédelmi versenysorozatát a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár. A pénteki döntőn a kissé feszült, ám mosolygó versenyzőket Baráth Ernő ezredes, az MH BHD parancsnoka köszöntötte. „Bízom abban, hogy mindenki számára tartalmas és izgalmas lesz a mai nap” – mondta, majd hozzátette: függetlenül attól, hogy ki kell hirdetni a legjobbat, mindenki győztes.

A középiskolás diákokból álló csapatok részére kiírt verseny elsődleges célja az, hogy megismertessék a diákokkal a Magyar Honvédség működését és feladatait, így népszerűsítve a fiatalok körében a szervezetet. A hagyományteremtő szándékkal elindított Célra tarts! vetélkedő középdöntőjébe huszonöt csapat jutott, ők a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mérték össze tudásukat. A döntőben már csak tizennégy csapat versenyzett, akik egy egész napon át különböző feladatokban mérték össze tudásukat azért, hogy a legjobbak lehessenek.

Elsőként a csapatoknak fel kellett ismernie az MH Budapest Helyőrségi Zenekar által eljátszott zenemű részletek címét és szerzőjét. Ezt követően memóriajátékkal, majd vaktérképpel folytatódtak a feladatok, de volt még totó, puzzle és menetdal írás is. A második szakaszban a Magyar Honvédség egyes szervezetei mutatták be mindennapi elfoglaltságukat, amelyek közül párat a fiatalok is kipróbálhattak: gyakorolták az újraélesztést, a fegyversimogató keretén belül közelről is megnézték a fegyvereket, valamint airsoft lövészeten is részt vettek.

A versenyen első helyezést ért el a BMSZC Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola (Budapest) Thanvirágok csapata, második lett a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium (Debrecen) Kratochvil csapata, míg a dobogó harmadik fokára a Hódmezővásárhelyi SZC Zsoldos Ferenc Szakgimnázium és Szakközépiskola (Szentes) Military Band csapata állhatott.

Forrás: Honvedelem.hu, Takács Vivien
Fotó: Tóth László és Horniák Dóra


Hírlevél feliratkozás
Mehet




Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ Regiment étterem HM-MH Kultúra Üdültetés